Úgy alakult, hogy előbb elolvastam a Transzhumanizmus Rt.-t, és az meghozta a kedvem a régen a polcomon csücsülő S.N.U.F.F.-hoz. Ez utóbbit, bár szintén disztópia, jóval közelebb érzem hozzánk időben . Éppen ezért nagyobbat üt, keményebb a sztori, kevesebbet nevettem rajta, mint a másikon, pedig ez is tele van iróniával.
Pelevin nem teljesen fiktív világot épít fel , hanem tovább gondolja a jelenlegi társadalmi trendeket, persze csavar rajtuk egy jó nagyot és felnagyítja a hibákat. De lényegében egy lehetőséget mutat meg, hogy szélsőséges esetben hova juthatunk, ha ebbe az irányba haladunk tovább. Sőt, ha belegondolok az elmúlt hetek történéseibe az országban és a világban, már majdnem ott vagyunk.
A regény a modern társadalom görbe tükre, a média hatalmának és az AI-térhódításnak groteszk meséje . Mindent átsző a hazugság és a képmutatás. A médiából és a törvényekből sugárzik a prüdéria – ugyanakkor tombol a szexuális szabadosság . Gyilkosságot lehet mutatni a tévében, de szexet nem. Kétféle világot mutat be, kétfelé szakadt társadalmat, a technikai fejlődés vívmányait élvező elit és az elmaradott, nyomorúságban éldegélő nép életét (és halálát). A technológia fejlődésével a valóság és a fikció közötti határvonal végzetesen elhalványult. Az emberek folyamatosan ki vannak téve az AI által generált, megtévesztően élethű tartalmaknak, az ismétlés ereje révén a hamis képek idővel megkérdőjelezhetetlen igazsággá szilárdulnak az elméjükben. Ez a folyamat nemcsak a tájékozódást nehezíti meg, hanem a kollektív valóságérzékelésünket is alapjaiban rengeti meg. Nem lehet tudni mi a valóság, és mi a kitaláció, a hatalom narratívája. Ezek után nem is annyira meglepő, hogy a regényben a legéletrevalóbb és legemberibb szereplő egy egyedi építésű és konfigurálható robot.
Van ugyan a könyvön átívelő történet, ami Pelevinnél nem olyan gyakori, de lassan bontakozik ki, nem kell vele rohanni, bele tudtam feledkezni. A párbeszédek se feltétlenül a cselekményt pörgetik, leginkább filozófiai fejtegetésbe torkollnak. Nekem legjobban az ismerős szavak kreatív újrahasznosítása tetszett, ez kb. le is foglalta az agyi kapacitásomat. Hihetetlen ötletekkel és gegekkel van tele a könyv. A fordítónak jár a dicséret, hogy a sok szójátékot, nyelvi leleményt vissza tudta adni magyarul.
Annyira rákaptam Pelevinre, hogy elhatároztam, hogy újra olvasom Az agyag géppuskát, és beszerzem az összes megvásárolható Pelevin kötetet. Nagyon örülnék neki, ha újra kiadnák a régebbi, ma már a piacon hozzáférhetetlen, vagy arany áron lévő könyveit.
